A Szív hangjai
A kavicsos út lefelé kanyarodott a hegyoldalról ,és elérte a falu első házát .
Martin hazafelé tartott az anyukájával . Pár lépést előreszaladt , majd vissza,ugrabugrált,mind egy kiscsikó. Megált az egyik ház mellett,és benézett a kertbe. Miklós bácsi a diófa mellett ált,egy hosszú rudat tartott a kezébe,és nézegette,merre bujkál még dió,A kert másik oldalán almák pirosodtak a napfényben a terebélyes almafán.
- Finomak vagyunk - hivogatták a kisfiút.
- Nagyon szépek vagytok ! bókolt nekik Martin.
Miklós bácsi felszedte a földről az utolsó diót,és észrevette az almában gyönyörködő gyereket.
- Gyere be ,szedjél belőlük!
-Nem ,nem köszönjük ,teleszedtük a kiskosarunkat erdei gyümölcsökkel-szólalt meg Martin mamája,és nagyot nyelt a mosolygó almák láttán.
De az asszony és fia folytatták utjukat kosaruk mélyén néány szem sommal,szederrel és kökénnyel.
Sietve jött az ősz,peregtek a levelek csak a fenyők álltak méltóságteljesen. A novemberi szél már hófelhőt kergetett,s egyik eggyik reggel feér hófelhő borult a falura. Örült a gyereknép a ónak! Repültek a hógolyók nagyott puffantak a kerítésen , rozsdás csíkokat rajzoltak a szánkók.
folytatjuk